Kozma Lajos és osztálya, a 12.A osztály október 4-én, kedden reggel útnak indult, felvette a hátizsákot, és nekivágott, hogy felfedezze Nyugat-Magyarországot. Kísérőjük Gáspár László oktató volt.

Az elmúlt héten volt a Magyar Diáksport napja, amelyre mi is készültünk. Iskolánk természeti adottságai a kinti programoknak adott volna helyet, de az időjárás nem volt kegyes hozzánk, éppen ezért áttettük a mai napra.

A Honvédelmi Minisztérium 2022.09.29.-én megrendezte az Országos Haditorna Verseny Somogy megyei döntőjét a Bodrogon található Haditechnikai Élményparkban.

Egy újabb tanévet kezdtünk meg szeptemberben, s máris készülünk a következőre, hiszen nyílt napot tartottunk a pályaválasztás előtt álló általános iskolásoknak. A gyönyörű őszi idő segítségünkre volt, hiszen szakmáink, képzéseink bemutatása gyakorlatorientált. Soha nem látott érdeklődést tapasztalhattunk!

A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjére a Bábolnai Gazdanapok keretében került sor 2022.09.10-én. A rendezvény fő támogatója az Andreas Stihl Kft. volt.  A Ropolypusztai elődöntőn sikeresen szerepelt iskolánk csapata, így képviseltethette magát a bábolnai döntőben.

Az időjárás szerencsére kedvezett a szervezőknek és a versenyzőknek is, hiszen a reggeli csöpörgő után igazi napsütéses idő volt. A versenyben az első program (a fő versenyszám), ahol először egy döntést kellett végrehajtani egy arra alkalmas befogott fán, majd egy kombinált darabolás végrehajtása volt a feladat. Ezek után jött az igazi csapatmunka, ahol 2db 4m-es cserfa darabot kellett gallyazniuk, választékolni, darabolni, hasítani, majd besarangolni.  A kétfordulós verseny késő délutánig tartott, ahol a profi és hivatásos favágók mellett tűzoltók és iskolák is versenyeztek.

Óriási élmény volt diákjainknak, hogy világbajnokokat ismerhettek meg. A Timbersport sorozatból jól ismert Rittlinger Róbertet, Juhász Istvánt és Répási Tamást, aki egyben kollégánk, Varga Zsolt tanítványa volt korábban.

A versenyt az Északerdő 100+ csapata nyerte meg, akik címvédőként érkeztek a versenyre. Iskolánkat a 11.B osztály tanulói képviselték: Balogh Mátyás, Cseh Martin, Kassai Roland, Sike Bálint alkotta csapat. Gratulálunk a tisztes helytállásért, hiszen ugyan a 28. helyen végeztek, de hivatásos fakitermelők, tűzoltók mellett ez nagy eredmény!

Írta: Varga Zsolt

Fotó: Matakovics István

Csütörtökön megkezdődött a 2022/2023-as tanév Szőcsényben is. A Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 67 új diákot köszöntött ma a soraiban.

Tisztelt Szülők, kedves Diákok!

Szeretnénk megosztani pár információt a 2022/2023-as tanévkezdéssel kapcsolatban:

  • A kollégiumi beköltözés időpontja: 2022.08.31. 14:00-20:00
    A 9. évfolyamos diákok hozzanak magukkal lakatot, ágyneműt (párnát és paplant is ajánlott), tisztálkodószereket, törölközőt. A beköltözéskor 3000 forint kaució fizetendő.
  • Ezen a délutánon a tanügy épület 8-as termében fel kell venni a tankönyveket!
  • A tanévnyitó időpontja: szeptember 1. 7:45
  • Előírt tanszerlista nincs az intézményben, vonalas füzet és négyzetrácsos füzet, toll, vonalzók és számológép természetesen szükségesek. A továbbiakat majd egyeztetik a diákok a szaktanárokkal.
  • Kérjük, hogy akinek bármilyen kedvezményre jogosító irata van (GYVK, 3 vagy többgyermekes igazolás, tartós betegség), hozza magával az első tanítási napra.

Különleges napok, különleges érzések, mosolyra húzódó ajkak, ez a hét, erről szólt. Szerettük volna megmutatni színes arculatunkat, szakmáinkat, kollégáink lojalitását, szakmai hozzáértését, vidámságát, humorát. Bízunk benne, hogy sikerült is! Köszönjük a gyerekeknek, hogy eljöttek, hogy hírét viszik iskolánknak, és reméljük, hogy amikor továbbtanulásról lesz szó, akkor a mi iskolánkat választják!

Az utolsó, záró nap a jövőnek szólt. Az elmúlt évben ültetett juharfák nagyot nőttek már, aki kirándulóként érkezik hozzánk büszkén mutathatjuk neki, hogy a tavalyi szakmakóstolón ültették a gyerekek. Az idén cseresznye és meggyfa ültetésére került sor. Ezzel is bővítve az iskola zöldség- és gyümölcsöskertjét. Ezek a fák innentől az emlékezés fái lesznek.

A reggelt egy kis tábori hangulattal indítottuk, hiszen szalonnasütésre került sor. Akik nem olyan régen voltak fiatalok, talán emlékeznek ezekre a tábori sütögetésekre, az esetleges gitárszólókra, a régi dalokra.

A délelőtt további részében párhuzamosan két program kötötte le a gyerekeket. Az egyik, a madárodú készítése, a másik pedig a „Szeressük meg a kémiát!” címet viselő, kémiai kísérletek voltak. A kísérletekhez a háztartásokban előforduló anyagokat használtak. Ezen felül az elkészült madárlakásokat hazavihették magukkal a gyerekek.

Külön köszönet jár a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának, az Andreas STIHL Kereskedelmi Kft-nek, a Classens Group Companys-nek, és iskolánk minden dolgozójának, hogy támogatták a „Szakmakóstoló hét” sikeres megrendezését.

A gyerekeké a jövő, s a jövő iskolája sem lehet meg gyerekek nélkül! A fennmaradó néhány hétre mindenkinek jó pihenést, feltöltődést, a tanévhez pedig jó kedvet, kitartást kívánunk!

Nagyon gyorsan telik az idő, már a negyedik napot kezdtük meg. Az elmúlt napokban ízelítőt kaphattak a gyerekek iskolánk életéből, megismerhették természeti adottságainkat, szakmakínálatunkat, de rókára is „vadászhattak”, túrázhattak az iskolát körülölelő erdőben, elmélyedhettek a növények és állatok birodalmában, és „olimpikonokként” részt vehettek az erdei olimpián.

Tegnap úgy búcsúztam el, hogy ma az „olimpikonoké” lesz a főszerep. Nézzük, milyen versenyszámokban kellett győzedelmeskedni a gyerekeknek ahhoz, hogy értékes ajándékokkal térjenek haza!