ISKOLÁNK ÁLTAL KÍNÁLT KÉPZÉSEK BEMUTATÁSA
Intézményünkben főként mezőgazdasági szakmacsoportba tartozó szakmák találhatóak, mind a szakképzést és a technikusi képzést illetően.
Az általános iskolai tanulmányok befejeztével továbbtanulási lehetőségként választhatók a szakképző iskolák, illetve a technikumok.
A szakképző iskolában 3 éves képzésben vehetnek részt a szakmai oktatás e formáját választó fiatalok. Az első év végén a tanulók ágazati alapvizsgát tesznek, ami átjárhatóságot biztosít az ágazaton belül más szakmák, és akár a technikumi képzés felé.
A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban is alapvizsga zár.
A tanulóknak a jelentkezéskor tehát elég az ágazatot megjelölniük. A közös ágazati alapok megismerését követően kell csak eldönteniük, hogy mely konkrét szakmát szeretnék a szakképző iskolában 2, technikumban 3 éves szakirányú oktatás során elsajátítani. A szakirányú oktatás cégek közreműködésével, valós munkakörnyezetben megvalósuló duális szakmai oktatás keretében, vagy ilyen lehetőség hiányában az iskola tanműhelyében zajlik.
Technikus képzés

Erdésztechnikus
Szakmajegyzék száma: 508211702
- Erdőgazdálkodás szakmairány
- Vadgazdálkodás szakmairány
Képzési idő: Nappali tagozaton 5 év, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul.
Felnőttek oktatása iskolarendszerű képzésben 2 év, amely technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul.
Feladata: Az erdésztechnikus az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás és a természetvédelem területén középfokú végzettséget igénylő munkaköröket, középszintű vezetői feladatokat lát el. Együttműködik a munkahelyi vezetőkkel, közreműködik a szakmai feladatok végrehajtásában, vállalkozók, beosztottak munkájának szervezésében, irányításában.

Mezőgazdasági gépésztechnikus
Szakma száma: 508101708
Képzési idő: Nappali tagozaton 5 év, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul.
Feladata: A mezőgazdasági gépésztechnikus tevékenységére a korszerű, robotizált mezőgazdasági gépekkel történő munkavégzés jellemző. A mezőgazdasági gépésztechnikus előkészíti, üzemelteti és javítja a mezőgazdaságban alkalmazott erő- és munkagépeket, önjáró betakarítógépeket, mezőgazdasági rakodógépeket. Mezőgazdasági vállalkozóknál, szolgáltatóknál irányítja a mezőgazdasági termelés gépi munkáit, biztosítja a műszaki feltételeket.
Szakképzés

Erdőművelő - fakitermelő
Szakma száma: 408211701
Képzési idő: Nappali tagozaton 3 év, amely szakképzettség megszerzésével zárul.
Feladata: Az erdőművelő-fakitermelő olyan szakember, aki közreműködik az új erdők létrehozásában, az erdők ápolásában, nevelésében.
Önállóan képes fakitermelési munkákat végezni. Kezeli a motorfűrészeket, erőgépeket, közelítő gépeket, rakodógépeket, erdészeti felkészítő gépeket. Segít a vadgazdálkodási munkákban is.

Mezőgazdasági gépész
Szakma száma: 4 0810 17 07
Képzési idő: Nappali tagozaton 3 év, amely szakképzettség megszerzésével zárul.
Feladata: A mezőgazdasági gépész a legkeresettebb mezőgazdasági szakmák egyike, amelyet a korszerű, robotizált mezőgazdasági gépek kezelése jellemez.
A mezőgazdasági gépész előkészíti, beállítja és üzemelteti a mezőgazdaságban alkalmazott erő- és munkagépeket, önjáró betakarítógépeket, mezőgazdasági rakodógépeket. Feladatai között szerepel még a gépek karbantartása, üzemzavarok elhárítása és a gépek javításában történő közreműködés.