Én azért választottam ezt a szakmát, mert az erdőben nőttem fel. Nagyon szeretem a természetet, a fákat és az állatokat. Kiskorom óta járok vadászni édesapámmal, ő szerettette meg velem mind az erdészetet, mind a vadászatot.

Legfőbb álmom, hogy erdészként dolgozhassak az egyetem után. Minden megvan az erdőben, amire vágyom, nyugalom, összhang és persze az apró örömök.

A munkavégzésben saját időm szerint tevékenykedem, természetesen határidőre, javarészt a szabadban, ami számomra nagyon fontos.

Egy erdő nevelése során láthatom, hogyan lesz a csemetéből fa, a fákból erdő, ami felbecsülhetetlen.

 

Ez az iskola, azok számára nagyon jó választás, akik a faiparban, erdőgazdálkodásban, illetve a természetben szeretnének dolgozni, hiszen sokféle képzés közül választhatnak. Ezt az iskolát én azért választottam, mert nyugodt a környezet, a tanárokról sok jót hallottam. Mind az elméletet, mind a gyakorlatot oktatókról, amit már én is teljes mértékben alátámasztok.

A választott szakmához a tudást nagyon magas színvonalon lehet elsajátítani. Nagyon nagy előny volt számomra, hogy a gyakorlathoz szükséges erdőterülettel és vadasparkkal rendelkezik.

Nem csalódtam a választásomban, ez az iskola nagyon jó döntés volt, hiszen örömmel járok ide.

 

Biró Blanka, 10.A erdésztechnikus

Az Erdészcsillag Alapítvány erdészeti tanulmányi ösztöndíjasa