Bejegyzések tőle Buzás János

Ballagás a szőcsényi iskolában

Ballagás a szőcsényi iskolában

Tanévünk legnagyobb ünnepére készülődtünk hetek óta, a ballagásra. A diákok azért, mert akkor vége a tanulásnak, az oktatók azért, mert ezután látható lesz, hogy mit tanultak meg a fiatalok, a szülők azért, mert végre megérett a gyermek.

Tanévünk legnagyobb ünnepére készülődtünk hetek óta, a ballagásra. A diákok azért, mert akkor vége a tanulásnak, az oktatók azért, mert ezután látható lesz, hogy mit tanultak meg a fiatalok, a szülők azért, mert végre megérett a gyermek.

 

A feldíszített tantermek, folyosók most azt várták, hogy megszólaljon az utolsó csengőszó, hogy elinduljanak a végzősök. Iskolánk csodálatos parkja, a zöldellő fű, a virágzó gesztenyefák díszbe öltöztették a szívünket, lelkünket. Ma 56 diák vonult végig az iskolazászlót követve az ismerős termeken, utakon, megállva az „égi tantestület” tagjainak állított kopjafa előtt. Innen indult tovább a Széchenyi térre, ahol már türelmetlenül várakoztak a szülők, ismerősök, barátok, meghívott vendégek.

 

Három, négy, öt év. Még kimondani is sok. Mennyi emlék, mennyi kedvesség, törődés, türelem, sok tanulás, néhány keresetlen szó. Évek, napok, barátok, összekovácsolódott osztályközösségek, fényképek, nosztalgikus hangulat, ez lengte körül a mai napot.

 

Menkina Zora 9.A osztályos tanuló indította, és moderálta a műsort. A vadászkürt, és Himnusz hangjai után Kőhalmi Anita – a műsor összeállítója -, oktató tolmácsolta a Déli Agrárszakképzési Centrum főigazgatójának, Szerdai Zsuzsannának a végzősöket köszöntő szavait.

 

Majd Fetter Kinga 13.A osztályos tanuló búcsúzott a végzősök nevében az iskolától, a diáktársaktól, oktatóktól, és a legvégén saját osztályától. Horváth Attila és Kovács Alexandra egy-egy rövid vers formájában adott útravalót a diákoknak. Orsós Viktória és Kovács Amelita az ittmaradók nevében adott át egy jelképes csokor formájában idézeteket.

 

Ezután Tóth Krisztina igazgató asszony köszöntő szavai következtek. Szent-Györgyi Albert sorait idézte „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog.”

 

Búcsúzott, mégis szívmelengető volt, ahogy az apró emlékeket felidézte, megköszönve a kollégái munkáját, a szülők támogatását. Hétfőtől megkezdődnek az érettségi-, és szakmai vizsgák, amelyek megkoronázhatják az elmúlt évek erőfeszítéseit. Bármerre menjenek tovább a fiatalok, kiemelte, tanulni folyamatosan kell és lehet, s azt, hogy az iskola milyen fontos volt az életükben, arra majd csak később fognak rájönni. Akik visszajárnak az iskola falai közé, ők már tudják.

 

A köszöntő szavak után sor került a jutalomkönyvek, oklevelek, nevelőtestületi dicséretek átadására.

 

Nevelőtestületi dicséretben részesült Biró Blanka és Verkman Gábor 12.A osztályos tanuló, jutalomkönyvben részesült Tóth Már, Majai Márk, Vajda Bálint, Tomisa Máté Róbert 11.A osztályos, Nyers Veronika Éva, Sike Bálint 11.B osztályos, Biró Blanka, Verkman Gábor, Molnár Dominik, Kovács Alexandra 12.A osztályos tanulók, és Fraller Tamás 13.B osztályos tanuló. Oklevelet vehetett át Balogh Péter Mátyás, Horváth Attila Adrián, Kassai Roland 11.B osztályos tanulók.

 

Az iskolazászlót a 10. évfolyamos diákok vették át megőrzésre, így jövőre ők vezethetik társaikat majd ezen a jeles napon. Baticz Dominik, Ratkóczy Tamás és Ratkóczy Zoltán zárta az ünnepi műsort a vadászkürt hangjaival.

 

Gratulálunk a végzősöknek, hétfőtől sok odafigyelést, sikert kívánunk a vizsgákhoz!

 

Írta: Mózes Brigitta

 

Fotó: Matakovics István

Rajz- és fotópályázat díjátadó

A hagyományoktól eltérően idén a Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Természetbarátok munkaközössége az iskola kastélyában tartotta az országos meghirdetésű „Állatok a természetben” rajz- és az „Alakot öltött felhők” témájú fotópályázatának díjátadóját.

„Ember és környezete” vetéledőn a szőcsényi diákok

Iskolánk 3 tanulója Bagoczki Máté, Domján Péter, Nagy Dominik a 10.A Erdésztechnikus osztályból április 27-én a Déli ASzC Apponyi Sándor Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium által szervezett „Ember és környezete” címmel ellátott Környezetvédelmi vetélkedőn vett részt Lengyelben.

Szőcsényi diákok a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, Ásotthalmon

Ha tavasz, akkor Szakma Kiváló Tanulója Versenyek sora veszi kezdetét minden oktatott szakmában. Április 12-14 között rendezték meg versenyüket az erdészeti szakmunkások Ásotthalmon. A verseny lehetőséget adott a fiataloknak arra, hogy a dicsőségen és az ajándékokon kívül, eredményükkel megszerezzék a mentességet a szakmai vizsga alól.

Húsvéti tojásfestés Szőcsényben

Minden közösségnek megvannak a hagyományai. Egy iskolának is megvannak a saját életét meghatározó hagyományai, melyek kiegészülnek egy-egy ünnepre való készülődéssel, a várakozással. Így, húsvét előtt felélednek azok a régi, nagyanyáink által is megtartott szokások, amelyeket a mai gyerekek nem, vagy csak alig ismernek.

Ünnepi megemlékezés március idusára

Minden ünnepnek vannak hangjai, március 15-nek a fiatal férfiak és nők hangjai. Minden ünnepnek vannak színei, március 15-nek a piros, a fehér és a zöld. Minden ünnepnek vannak jelképei, március 15-nek a kokárda.”

Természetismereti vetélkedő – Döntő

A Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Természetbarátok munkaközössége által rendezett országos természetismereti vetélkedő első két fordulója alapján a következő csapatok jutottak az április 19-én megrendezésre kerülő döntőbe:

Szalagavató Szőcsényben

Jó érzés, hogy újra ünnepi díszbe öltözhettünk, hiszen pénteken délután szalagot tűztek 56 végzős tanulónak iskolánkban. 56 tanuló, öt osztály, öt osztályfőnök, akik végig kísérték a tanulókat az elmúlt három, négy és öt év vidám, komoly, nehéz hétköznapjain és ünnepnapjain.